Bár most főként a disszertációmhoz olvasok, teljesen megérett bennem az elhatározás, hogy megírom azt az irodalmi jellegűnek szánt munkát, amelyről a legutóbb beszéltem. Voltaképpen egy filmforgatókönyvről volna szó – ami egy eléggé szolga műfaj, mivel önmagában nem nagyon áll meg.
A közeljövőben – bármennyire is szeretném – nem lesz annyi időm, hogy megfelelőképpen foglalkozzak ezzel a tervvel. De decemberben és januárban mindenképpen szeretnék annyi időt szakítani, hogy az opusz gerincét megírjam. Jövő nyáron tervezem végleges állapotba hozni, és akkor állok majd neki rendezőt meg producert keresni hozzá. Munkacíme már van – az előző cím „A szentély” volt, most „A boszorkány meséje” tűnik esélyesnek, de még gondolkodom.
Tegnap egyébként Peter Trawny tartott nyilvános előadást (este hét órai kezdettel) a boldogság fogalomáról, és arról, hogy milyen alakváltozásokon ment át a boldogság koncepciója a nyugati filozófia történetében – durván a Platón, Arisztotelész, Ágoston, Szent Tamás, Kant, Nietzsche, Freud, posztmodern vonalon. A vita az agyhalál volt – mindenki el akarta mondani a saját mániáját, és két óra után ez már nagyon megterhelő volt. A németek nem veszik félvállról a vitát. Én tízkor léptem le – fél tízkor kezdtek el beszélgetni arról, hogy a pornóipar hogyan telepszik rá a szexuális boldogság forrásaira, és ezután kezdtem el lassan, de biztosan érezni, hogy én ezt már nem bírom sokáig szusszal.
