Életjel

Csak életjelet adok magamról, hogy azért még nem haltam meg. A munka teljesen eltömítette a napjaimat, amellett, hogy az idővel híresen-hírhedten rosszul gazdálkodom. Most próbálom végre rendbe szedni az időbeosztásomat, bár ez az elmúlt húsz évben nem nagyon sikerült.

A Weber-konferencia, (Max Weber szellemi örökségéről) rengeteg tennivalót hagyott rám, amelynek még neki sem kezdtem. A legtöbb időt azonban Inga Römernek a disszertációja vette el – Inga Römer egy bájos ifjú hölgy, Tengelyi László asszisztense Wuppertalban. És írt egy ötszáz oldalas disszertációt Husserl, Heidegger és Ricoeur időfilozófiájáról. Megígértem neki, hogy recenziót írok róla – ez négy hónapomat vette igénybe: július óta gyakorlatilag csak ezzel a könyvvel foglalkozom. Mert kissé nehéz a gondolatmenete, és összetett. Háromszor olvastam el a könyvet.

Most írom a recenziót, amit kész lesz, veszek egy kis levegőt, és párhuzamosan fogok foglalkozni a disszertációmmal és a Weber-konferencia tanulmányainak megjelentetése körüli teendőkkel. És utána a nagy project, a Logikai Vizsgálódások fordításának folytatása. Vagyis inkább befejezése és lekerekítése. (A Logikai Vizsgálódások Husserl nagy főműve, potom ezer oldalban, 1900/1901-es megjelenéssel. Én fordítom magyarra). 

Hamarosan talán sort keríthetek arra is, hogy időnként ismét filozófiai problémákról beszéljek hosszabb-rövidebb módon. Az a kevés olvasóm, aki talán erre a blogra rátéved, ezekből a félig-meddig önéletrajzi jellegű foszlányokból vajmi keveset kamatozik.

Gondoltam már rá, hogy írok életem konkrétabb eseményeiről, részletesebben magamról is, azokról, akik körülöttem élnek – de szemérmes módon nagyon közeli részletekbe nem mertem bocsátkozni; tartok tőle, hogy kínos jelenetek is származhatnának abból, ha részletesen, intim módon beszámolnék arról, hogyan is látom a körülöttem élőket tulajdonképpen, azokat, akik kedvesek és fontosak nekem.

Ahogy származott is már ilyenből kínos jelenet.

Gyöngyvér 

Néhányszor talán mégis tehetek majd kivételt.

Az egyik ilyen esztétika-szakos barátom, Gyöngyvér – akit gyakorlatilag idestova öt éve ismerek. Gyöngyvérre mindig hálával gondolok, mivel átsegített életem néhány nagyon nehéz periódusán. Egy nagyon érdekes teremtés, annyi melegséggel és energiával, amit csak kevesekben tapasztaltam.

Mivel egész életem során rengeteg félelem és szorongás gyűlt fel bennem, és életem egyik alapvető (a filozófiából eredő) motívuma a megvilágosodás utáni vágy, ezért elkezdtem lejárni Gyöngyvérrel egy buddhista szentélybe meditálni – mint kívülálló, világi érdeklődő. (Azóta is lejárok, hétfőnként). 

A buddhista szentélyben tett első látogatásom kissé riasztóra sikeredett.

Én ugyanis zsidó vagyok – és hiába ateista és asszimilált a családom, nekem nagyon keményen beleégett a tudatalattimba (meg gyakorlatilag a tudatomba is) a zsidó vallás ellenvallás jellege; nevezetesen, hogy a legnagyobb bűn a zsidóságban (amihez csak az emberölés hasonlítható), a bálványimádás, az idegen istenek imádata.

Ez idáig nem is jelenthetne gondot: a buddhizmusban ugyanis nincs isten. Talán az egyetlen vallás, amelyben nincs isten. A buddhizmusban a Buddha pusztán egy pozíció, egy rang, egy titulus, amelynek első viselőjét történetesen Sziddhárta Gautamának hívták. A teljesen megvilágosodott embert hívják Buddhának. Gyöngyvér nekem a buddhizmus lényegét így fogalmazta meg: a buddhizmus nem hisz istenben, hanem abban hisz, hogy meditáción keresztül el tud jutni a tudatosság magasabb fokaira.

A buddhista meditáció ezekkel a szavakkal is kezdődik: „Az összes gondolkodó lények, akik csak körülvesznek bennünket, potenciálisan női és férfi buddhák”. 

Mi volt az tehát, ami elsőre megriasztott?

Hogy a szentély, kevéssé elítélhető és meglepő módon, tele volt Buddha-szobrokkal. És erre rögtön beugrott nekem a harmadik parancsolat: „Ne csinálj magadnak faragott képeket… Ne imádd és tiszteld azokat!” – „Ó, te jó ég” – gondoltam – „A zsinagógában kiközösítenének, ha látnák, hol járok”.

„Buddha nem egy féltékeny isten” – mondta Láma Ole Nydahl, a buddhizmus európai missziójának svéd származású szellemi vezetője. (A láma szintén fokozat a megvilágosodás felé vezető úton). (A fordulat némiképp ironikus, nem kell feszültséget gyanítani azzal a korábbi megállapítással, mely szerint a buddhizmusban nincs Isten. Láma Ole csak arra utalt, hogy a buddhizmus nem ismer szankciót a vallást elhagyók számára).

Nos, a zsidóknál a Jóisten viszont nagyon féltékeny isten; a Biblia másból sem áll, minthogy a Jóisten hogyan fenyíti orrba a mindig más istenek után ácsingózó zsidókat.

A zsidó hit ellenvallás (lásd erről: „Mózes, az egyiptomi”, Jan Assman) – ahogy a muszlim és a keresztény hit is. És ez eléggé mélyen beleég a zsidók kollektív emlékezetébe. Az asszimilált és ateista zsidókéba.

Mint világi, felekezeten kívüli érdeklődő járok le tehát meditálni – és egyébként ez jót is tett nekem bizonyos szempontokból. Itt ért egzisztenciális tapasztalattá az a filozófiai elképzelés, hogy ha bírok is befolyással arra, hogyan alakuljon a sorsom, és hogyan vélekedjenek rólam mások, a többiek rólam való véleményét, még azokét is, akik a legkedvesebbek számomra, éppúgy képtelen vagyok teljesen az ellenőrzésem alá vonni, mint általában sorsom alakulását. 

Életformává formálva ez a meggyőződés kissé nyugodtabbá teszi az embert – ha egyúttal (másfelől) megtesz mindent, ami tőle telik, sorsának és az emberekkel való kapcsolatának alakításában.

Az jutott eszembe az egészről, hogy Husserl levelezett egy barátjával a fenomenológia egzisztenciális fordulatokat kiváltó hatásáról – Husserl tanítványai között katolikusok evangelizáltak, evangélikusok katolizáltak, zsidók megkeresztelkedtek. Husserl értetlenségének adott hangot a jelenség fölött: mondta, hogy ő részéről jó lutheránusnak vallja magát (zsidónak született, de viszonylag korán, 28 évesen megkeresztelkedett), de nem érti, hogy miért vált ki egyesekben a fenomenológia ilyen hitbeli fordulatokat, megvilágosodásokat és megtéréseket. 

Én már érteni vélem. Mindenesetre Gyöngyvérnek, egy beszélgetésünk alkalmával, azt mondtam, hogy én zsidónak születtem, zsidóként is szeretnék meghalni.

De néha úgy érzem, hogy ha nem volnék zsidó, akkor leginkább buddhista lennék. Nyugis, stresszmentes vallás.