Az otthoni létet tényleg egyfajta paradicsomi állapotként éltem meg, nehéz lesz elszakadni itthonról. Márpedig néhány héten belül ki leszek rakva otthonról; szüleim, kevéssé elítélhető módon, közölték, hogy szeretnék, ha már saját lábra állnék. Annyira persze nem rossz a helyzet, mint amilyennek itt beállítom: saját lakásba költözöm; igazán szerencsésnek mondhatom magam.

Már tervezem a lakásavató bulit; de első nekifutásnak csak mintegy 8-10 ismerőst hívok meg – nem fukarságból; de többet egyfelől nem tudnék hova leültetni, másfelől meg eltökéltem, hogy meleg ételt készítek barátaimnak, mert a hideg az snassz. Hagymás krumplira gondoltam (azzal Párizsban elég sokat kísérleteztem) – és 8-10 ember esetén már abból is csaknem ipari mennyiség kell. Majd nagyobb bulira is sor kerül, ha belaktam a lakást.

Viszont csak augusztus végén fogok tudni beköltözni. Pedig már nagyon ráhangoltam magam a továbbmozdulásra.

Amúgy a július-augusztus kegyetlen rohanás volt, és még mindig az – próbálok zöldágra vergődni tömérdek tennivalómmal – ez máig kevéssé sikerül. Volt egy kisebb pihenési időszak, amikor karate táborban voltam egy hétig; ott munkára viszonylag kevés idő jutott; edzőm – a tábor első felében legalábbis – háromórás edzéseket tartott; nap végére mindenkinek lógott a nyelve.

Tábor után viszont testedzésre sem jutott idő – ezt hamarosan próbálom újra beiktatni a napi programomba; elvégre szeptemberben már versenyezni is szeretnék.

De addig is: könyvet kellene szerkesztenem (Munkácsy Gyula, boldogult jó tanáromnak az emlékkötetét), fordítanom kellene (Husserl, „Logikai Vizsgálódások”), recenziót kellene írnom németül (Inga Römer, Tengelyi László zseniális kis asszisztensének potom kis 500 oldalas röpiratáról) és készülnöm kellene az őszi kurzusaimra. Tehát van dolgom bőven.

Egyébként jogosan merül fel a kérdés, hogy miért nem írok gyakrabban (az állandó időhiányon túl) – más témákról is.

A politikával szemben kezdek egyre távolságtartóbb lenni, azzal együtt, hogy megvan a magam markáns politikai véleménye; (szociáldemokrata volnék; vagyis a liberális demokráciát és a szociális piacgazdaságot vallom alapértékeimnek). Egyszerűen látom, hogy elvileg tanultabbak is akkora égbekiáltó baromságokat tudnak beszélni, ha politikáról van szó, hogy önkéntelenül is szkeptikusabb leszek magammal szemben, hogy vajon én mikor beszélek hajmeresztő hülyeségeket a politikában. Sőt: nem ritkán fordult elő velem, hogy amikor utóbb visszatekintettem egy korábbi politikai állásfoglalásomra, akkor legszívesebben elvonultam volna egy magányos sarokba, kezeim közé temettem volna fejem, és csendben sírdogáltam volna, hogy Te Jó Isten, hogy én milyen iszonyatos marhaságokat tudok beszélni néha.

Egyszerűen azt érzem, hogy nincs elég rálátásom a dolgokra, hogy bonyolultabb ügyekben véleményt alkossak.

Így aztán e blogon legalábbis ritkán politizálok.

Akkor meg minek?

A másik lehetséges téma: a magánélet. Itt viszont igyekszem komolyan venni Tóta W. Árpád véleményét, mely szerint a blog, mint műfaj, nem arra való, hogy kirakjuk az ablakba, hogy mekkorát szartunk. Ráadásul magánéletem most gyakorlatilag már nincs.

De idővel azért igyekszem minden területen jelentkezni egy-egy poszttal.